Az úgy volt, hogy egyszer régen akadt pár nagyon unalmas, nagyon idegőrlő éjszaka, amikor semmi más nem marad egy szegény ügyfélszolgálatosnak a sok tojás között, mint lelki társa, az internet, és annak mindenféle bugyra. Ilyenkor megjelenik az igény valami olyasmire, amit már ismer, de még olvasna róla, vagy másképp gondol és hasonszőrű vélemények nyomai után nyomoz; de legalábbis halvány szikráját kutatja rajongásig imádott történetének másfajta befejezéséhez vagy folytatásához. A kitartó keresésnek pedig találat az eredménye.

Létezik egy olyan csodaszócska, hogy fanfiction, vagy rajongói irodalom. Gallyakkal borított titkos ösvény vezet hozzá, de aki egyszer rátalált és végigsétált rajta, annak örökre élmény marad. Persze nem látványosan, és nem azonnal, de erős hatással lesz későbbi irodalmi élményeire. Könyvek, filmek, játékok, show-műsorok továbbgondolása az én szememben egyfajta kreatív véleménynyilvánítás az adott mű felé. A kritikus nem a szerkezeti hibákat, karakterfejlődésének hiányát, fordulópontok és befejezések extrém hülye túlbonyolítását taglalja, hanem fogja, nyit egy új word dokumentumot, és megírja a saját verzióját az adott könyv egy bizonyos jelenetéhez, karakterének döntéseihez, vagy úgy az egész történethez.

Még a kétezres évek elején a fanfiction írást sokan nem tudták mire vélni. Többen kiáltottak plágiumot, riadót fújtak és az irodalom lezüllesztésétől rettegve, mások ártatlan játéknak titulálták, megint mások meg hiánypótló hobbikeretnek, ami remekül elfér egy rakás szerepjáték és újragondolt könyvadaptáció mellett a neten: lásd, ebből nem származik anyagi haszna senkinek, akkor meg kit érdekel, néhány kerge túlolvasott kocka mit művel a blogján?

Hogyan futhatott fel annyira ez a hobbi-műfaj, hogy mostanra jelenségként aposztrofálják, és számos tanulmány kutatja az ok-okozati létét?

Az emberi gondolkodás valahol a kísérletezésre való hajlam kistesója. És ha belegondolunk, hány könyvből készült továbbgondolt filmsorozat, már nem is olyan misztikus a dolog. A neten terjedő fanfiction virágzása pedig egy egyszerű, nem triviális ténnyel magyarázható: könnyű publikációs lehetőség, megvalósíthatóság, gyors visszajelzési esély. Ültess be egy könyvtárba, és olvasni fogok. Ha többen olvassuk ugyanazt a történetet, beszélgetni is fogunk róla.

A továbbírások tömeges megjelenése a fanfictionokkal foglalkozó közösségi oldalak létrehozásával köszöntött be. Kiderült, hogy ennek a bizonyos hobbinak hatalmas olvasótábora létezik. Mindenkinek van véleménye egy-egy kedvenc történetéről, és valójában semminek sincs olyan hatalmas húzóereje a fanfiction novellák, kisregények megírásában, mint egy több kötetből álló, széles rétegeket megfogó és megmozgató alkotásnak. Abból pedig a kétezres évek elején akadt pár klasszikus és kiemelkedő darab. Lásd mindjárt néhány nagyobb, ma is keresett fandomot (fantázia világot), a Gyűrűk Urát, Harry Pottert, Star Wars-ot.

Emlékszem még az időre, amikor kamaszként csak suttogva beszéltünk róla, új ismeretségek hajnalán nagyon óvatosan, szinte pironkodva utalva a tényre, hogy mit is olvasunk mi – sőt olykor, uram bocsá’, írni is merünk ilyesmit -, és megnyugodva felszusszantottunk, ha fajtásra akadtunk (nem csak mi vagyunk kattantak).

A rajongói irodalom egyesek szerint rögtön az első populáris könyvek sikereit követően megszületett. Mindig nagy visszhang övezte, sokakat elrettentett, mások úgy gondolták, a fanfic írók saját maguknak ártanak, túl hosszú időt töltenek a hobbi-írásnak áldozva, miközben megfosztják magukat egy teljesen önálló világ megálmodásától.

Ezzel az állítással nehéz vitatkozni. Az élet akármelyik területén rajongóvá vált személy szenvedélyesen és sokat foglalkozik lelkesülésének tárgyával. Az „örömírás” rendkívül erős élmény. Szenvedélybetegségnek semmiképp sem nevezhető, mert ha szigorúan racionalitásra törekvő aggyal gondolkodnánk, óvva intve magunkat mindennemű pótcselekvéstől, veszélyes közelségbe kerülnénk a kérdéshez: a szívből, szenvedéllyel alkotó ember elvarázsolt furamókus vagy játszva tanuló gyermek?

Még egy nagyon érdekes tény, hogy a fanfictionnak nincs őshazája: nemzetközi. Ez a kreativitás kommunikációval szorosan összefont réteg, aminek immár saját egyezményes nyelvezete, trendje, műfai megosztása, kritika bázisa létezik, sokszor mégis egy zárt és nehezen megközelíthető közösséget teremt. Mint valami fura bennfentes társaság, találkozókra járnak, ismertebb és nagy olvasótábort maguk mögött tudható tagjaik pedig tényleges karriert futnak be.

„Az íráskényszer nem mentség arra, ha valaki szemetet termel…”

Még egy átmeneti, bravúrosan félreértett jelenség, ami egyeseket bosszant, mások lehetőségként tekintenek rá. A sajtó, a konzervatív gondolkodás, az örök tanítói hajlammal megáldott személyek, a káosztól való rettegés, és még sorolhatnám, hányféle nemtetszés egyik legjellemzőbb indoka (persze, hogy elgondolkodtató) az értékvédelem. Logikus, ez is kódolva van az emberiségben. Az írott szó szentsége, mint olyan, régen cenzúrázott, ellenőrzött, meghatározott elvek szerint válhatott elfogadottá. Ma a természetes szelekció sokadik forradalmát éljük meg, amiben valaki bízik, valaki nem. Egy fanfic körökben nem járatos személy elképzelni sem tudja, hogy milyen erős a rajongói továbbírásokkal foglalkozó oldalak belső szelekciója. Az olvasók ösztönösen érzik, mi a jó nekik, az értékekre való törekvést nem lehet befolyásolni, legfeljebb torzítani. Az viszont pont a lényegét venné el a formálódó – nevezzük szabad és bátor kísérletezői kedv – robbanásának, még egy mély gödröt ásva a kínálat és az elfogadott közízlés közé.

„Miért nem perelik be őket?”

Ezen sokat gondolkodtam, de csak néhány hónapja értettem meg a lényeget. Egy érzelmileg felnőtt szerző sokkal kíváncsibb a történetéhez születő írásokra, mint bárki más. A fanfic popularizál, ha úgy tetszik, nem csak egy elgondolkodtató kritikát jelent a lénye, és visszabólintás a szerző könyve felé, de hatalmas reklám is. A fanfiction erősíti a szerző kitalált világát, tágítja azt. Ha valaki el akarja tulajdonítani más szellemi javait, elsősorban azzal indít, hogy a magáénak vallja azokat.

Visszakanyarodva szegény ügyfélszolgálatosunkhoz, aki épp csak belekóstolt a tutiba, és rávetette magát a rengeteg írásra, pozitív élményekkel gazdagodott. Tekintve, hogy sok könyvet a belőle írt fanfictionok miatt kezdte el olvasni, majd idővel maga is írásra adta a fejét.

A fanfic-író addig marad az adott fandomban, amíg lelkileg kötődik a szülő-könyvhöz. Amíg talál betömni való lyukat a történet cselekményében, amíg ki nem fejtett mellékszálak után kutat, amíg komolyan érdekli, milyen lehetett volna egyik-másik karakter sorsa, ha a könyv írója máshogy dönt menet közben.

Sok fanfic-író, miután érzelmileg már eltávolodott a fandomtól, másikat keres, vagy fogja magát, és eldönti, saját világot alkot. Mindeközben a jelenségnek létezik egy játszószobából a kinti életbe kerülés érzete, ha belegondolok, hogy az előbbi írásforma mankókkal, megalkotott háttérelemekkel, ismert terepen operáló időszaka maga egy kiváló edzőterem, nemcsak hobbi. Belső és külső játszótér is egyszerre. Belső, mert a kész világ kényelmet és alkalmat nyújt arra, hogy a szerző olyan gondolatokat, és megoldásokat is belecsempésszen az írásába, amit maga is épp feldolgozni próbál. Lelkileg. És külső, mert a játszóterek arra valók, hogy az ember gyermeke ott tanuljon meg írott és íratlan szabályokat, építsen kapcsolatot, essen el újra és újra, majd álljon fel. Az alkotói szenvedély bevonzza és elengedi a szerzőket. A fanfiction gondolatokat vonzz be, amelyek nagyon sokféle módon fejlődhetnek tovább.

„Nekem ne szóljon be egy amatőr körmölő, hogy Obi-van Kenobi-val mi történik a jövőben. Azt már George Lucas megírta!!!”

Nem minden rajongóból lesz fanfic barát, és nem mindegyik fanfiction író nagy rajongója az adott könyvnek, aminek világán belül történeteket ír. Hogy akkor mégis miért foglalkozik a témával? Összetett kérdés, és az is megesik, hogy sok esetben a fanfic írás/olvasás hosszabb-rövidebb időre életformává válik (és ezzel a szegény ügyfélszolgálatos énem is határozott bólogatás kíséretében egyetért). Sokaknak ez a publikálási forma egyfajta kreatív otthont teremt, és csak a társaság, meg a saját szórakoztatása miatt alkot. Aztán ott vannak azok, akik rutint, gyakorlatot akarnak szerezni, miközben egy építő és lelkesítő közösség tagjai. És ott a harmadik csoport, aki nem ír, csak simán szereti mások agymenéseit olvasni kedvenc könyvének/filmjének világában. Egyvalami biztos: minden fanfic író komolyan veszi, amit csinál.

Öt dolog, amit soha ne mondj egy fanfikcion írónak, mielőtt randira hívod:

1. És gondoltál már arra, hogy túl sokat ülsz a gép előtt?

2. Ha lenne elég fantáziád, inkább írnál egy saját könyvet – annak van értelme.

3. De hát te is tudod, hogy végül Hedvig meghalt. Nincs olyan, hogy bagoly-város!

4. Te, tegnap véletlenül megnyitottam a gépeden egy történetet. Tudom, hogy megkértél rá, hogy ne tegyem, de ha velem akarsz járni, nem lehetnek előttem titkaid.

5. Majd kinősz belőle! Segítek…



 

 

 

 

 

 

 

 

Többiek bejegyzései:

Moskát Anita

On Sai

Bartos Zsuzsa

Buglyo Gergely

Puska Veronika

Gaura Ágnes

Kleinheincz Csilla