Mesélni akartam a könyvbemutatóról, de arra gondoltam, nem tudnék teljes elragadtatás nélkül megnyilvánulni, és elképesztő lenne hosszan kifejteni, mekkora egy sikertörténet az enyém, holott nem. Vagy csak nem értem a kifejezés pontos értelmét.

A kiadóig, majd megjelenésig vezető út valójában nem az író, hanem a könyv sikere. Az író részéről mindez munka, túl a hobbin, élvezeten, megőrülős éjszakákon, szuper gondolatok gyors körmölésén, majd reggel ugyanezen gondolatok törlésén is túl. Aztán megfogja a könyvet, és még mindig nem tudatosul, majd mégis, és irány a könyvbemutató.

Jól éreztem magam, annak ellenére, hogy a múlt hetem zsúfoltra sikeredett, meg elfáradtam a költözésem miatt (ez évben ötödször játszom el ezt, ritka mazochizmus, beteg, senki se csinálja utánam, se felügyelettel, se anélkül nem ajánlom). Most épp a saját utcám túloldalára, pontosabban a szemközti házba. Játszottatok már el a gondolattal az ablakon kinézve, milyen lenne átlátni a falakon, olyan Szupermenes módban? Én gyermekkoromban rengetegszer, és ezért találtam viccesnek, hogy pont a szemközti lakásba költözöm. Hurcolkodás, kevés alvás, némi morgás, ruhaválogatás, gondolatébresztők.

Tovább»